Testimonianze Sve 2017-Noli-Tamas (Ungheria) (HUN/ENG)


Noli


Mi az eddigi első félévben rengeteget utaztunk és láttunk sok nagyon szép helyet itt a térségben, illetve az ország más részein is. A mostani helyszín, amit szeretnék kicsit bemutatni, egy Noli nevű gyönyörű kis tengerparti község, amely tőlünk Savonától nem messze található. Maga a hely igencsak elvarázsolt engem. Noli egy völgyben található, kisebb hegyek és a tenger veszik körbe.

Ennek a kicsi községnek és a környéknek több olyan látnivalója is van, amiért sok turista kedvelt célpontja ez a hely. Valahányszor, amikor mi busszal ideutazunk, a kanyargós út során végigmegyünk a tengerpart mentén a hegyek kíséretében, öbölből öbölbe jutva, egyszer csak egy kisebb alagút után újabb öbölbe érve elénk tárul a hangulatos Noli, az út szélén pálmafák és egész nyári szezonban virágba borult díszfák rendezett sora kíséri az utat. Az egyik oldalon a tengerpart övezi, strandhelyekkel, és egy kisebb hajókkal övezett partrésszel, a másik oldalt meg a község tárul elénk, és megpillanthatunk néhány templomtornyot és sok szép házat is. Mikor beljebb mentünk a központ felé, szűk mediterrán stílusú macskaköves utcákon haladtunk. Rengeteg kis bolt, fagyizó, illetve vendéglő található itt. Egy 2 gombóc fagyi elfogyasztása után később elértünk egy kisebb főteret. Mi éppen egy nyári helyi fesztivál miatt jöttünk először ide, ami egy amolyan hagyományőrző középkori fesztivál volt, és nappal alkalmunk volt megkóstolni több olasz ételkülönlegességet, illetve italt is. Késő délután kezdetét vette egy zenés felvonulás, ami végigvonult a főtérhez közeli utcákon, amit estére odaérve látványos zenés tánc és mutatvány követett.

Itt található még néhány nyári éjszakai szórakozóhely is. Egyszer mi is bementünk egy ilyen diszkóba néhány helybéli ismerőseinkkel. A buli után hajnalban pedig néhányan kicsit éjszakai fürdőztünk az enyhén hullámzó, de meleg vizű tengerben.

Az egyik, Nolit körülvevő hegyoldal legmagasabb pontján egy kis kastély található, ahová felmentünk, hogy végre fentről is láthassuk a tengerpartot és Noli épületeit.

Néhány ismerősünk ajánlott nekünk egy különleges látnivalót még itt, a Nolit körülvevő hegyekben, egy hatalmas nagy lyuk található a hegyben, a neve Grotta dei Falsari, amin keresztül csodálatos rálátásunk volt a tengerre. Egy kanyargós emelkedős-lejtős ösvényen jutottunk ide. Utunk közben a magas sziklaperemen állva közvetlen a tenger mentén mesés látvány volt egyszerre több öblöt is megpillantani, lenézni a mélyben található tenger vizére, Nolira, és egy másik település tengerpartjára.

Néha még egyéb alkalmakkor visszajártunk ide fürödni a tengerben. Csak ajánlani tudom ezt a helyet!”


Noli


“We have traveled a lot in the first half of the year and have seen many very nice places here in the area and in other parts of the country. The current location I would like to introduce is a beautiful small seaside village called Noli, not far from Savona. the place is really enchanted by me.

This small village and the surrounding area have many attractions to discover as a popular destination for many tourists. Whenever we go by bus, we go along the seashore along the hills along the winding road, from the bay to the bay, once upon a small tunnel to another bay, the cozy Noli, palm trees at the edge of the road and the ornamental trees covered in the flower season all summer. the line is accompanied by the way. On one side, the beach is surrounded by beaches and a small coastline surrounded by small boats, and the other side is the village, and we can see some of the church towers and many beautiful houses. When we headed toward the center, we were on narrow medieval cobbled streets. There are plenty of small shops, ice cream shops and restaurants here. After consuming 2 dumplings with ice cream, we later reached a smaller main room. We were here for the first time because of a summer festival, which was a medieval festival of tradition, and we had the opportunity to taste more Italian specialties and drinks. In the late afternoon, a musical march began, which ran through the streets near the main square, followed by a spectacular musical dance and stunt.

There are also some summer nightclubs here. Once we went to such a disco with some of our local friends. At the dawn of the party, some of us bathed a little overnight in the slightly undulating but warm sea.

At the highest point of one of the hillside surrounding Nolit, there is a small castle where we went up to see the beach and the buildings of Noli from above.

Some of our acquaintances offered us a special sight here in the mountains surrounding Nolit, a huge hole in the mountain, called Grotta dei Falsari, through which we had a wonderful view of the sea. We got here on a winding uphill slope. Along the way, on the high cliffs, there was a fabulous sight right across the sea to see several bays at once, look down at the sea of ​​the deep sea, Nolira, and the coast of another settlement.

Sometimes, on other occasions, we returned here to take a bath in the sea. I can only recommend this place! “


Lascia un commento

Il tuo indirizzo email non sarà pubblicato. I campi obbligatori sono contrassegnati *

Questo sito usa Akismet per ridurre lo spam. Scopri come i tuoi dati vengono elaborati.