Valami lehangoló, új titkokat sejtető tavaszra kélt a természet március gyanánt, ámbár hó hullott még a magaslatokon, minek folytán ünnepiesebb hangulatra vált a színehagyott évszak, s ilyen módon némi téli illat is bebírta lopni magát a kocsiba, melynek hűsítő érzését e pillanatomban is érezem. Az alacsonyabb vidéket töménytelen eső áztatta, duzzadt vizek robaja észrevétlenül elhalkult, aminek egyidejében az eső is alább hagyott. Jószerivel mindenhol ködlepel ült a hegyeken, mikoron elindultam volt otthonról, ennek ellenére hajnaltájt, midőn felültem a repülőre, éppen pirkadt, a nyomott felhők apránként foszlányokká lettek, a napkeletet már az ablakon keresztül tekintettem meg, mely az eső utáni párában, verőfény-pompában játszott a bércek s az erdőségek homályos képében. Kisvártatva felhők fölé kapott a gép, s elpilledvén néhány pillanatra, már az olasz táj köszöntött alulról reám.

   Egy éves lehetőség adatott nékem, milyen módon részem lehessen, illetve mindez által, esélyem nyíljon megismerni egy teljesen más nyelvet, országot, szellemi értékrendszert, valamint némiképp oly területeken foglalatoskodni, amiben kevésbé van tapasztalatom, összefoglalván: egy év kaland, szellemi-lelki fejlődés, egy csodálatos országban.

   Ez egy Európai Uniós elgondolás, mely az Erasmus+ program által valósul meg és EVS-ként rövidítik, (European Voluntary Service) minek célja, hogy az önkéntesek ezen idő alatt olyasfajta tájékozottságra, tapasztalatokra tegyenek szert, amely sokrétű jártasságot ezt követően, hazatérésük után kamatoztatni képesek saját maguk és környezetük jobbá tételére,  továbbá egy nemzetközi ismeretségi háló létrejötte, kialakítása. Én egy magyar egyesület, a FIVE (Fiatalok a Vidékért Egyesület) jóvoltából lehetek itt, ugyanis minden önkéntesnek ajánltatik egy küldő szervezet is. A múlt esztendőben pusztán ábránd volt az összes e köré fonott gondolat, s ím megannyi képzelgésem mostan valósággá leve.   

   Savonaban, a Ligur-tg. partján lakom, nékem idegen valamiért, tán soha nem is éreztem igazán az életet a városban, mintha a létezés lényege meghalt volna, nem, az élet nem a városban zajlik….ám mily szerencse, nem itt kell dolgoznom, s ezen tény kiváltképpen felemel minden egyes nap. Innen számítva, megközelítőleg negyvenöt perces utazás a munkahelyem végcélja, s annak településnek neve pediglen, Finale Ligure. Miképpen hátunk mögé kerül a város, számtalanba menő kanyar következik, alagút és sziklás tengerpart, kis városok, ódon épületek, közöttük szűk utcácskák futnak, ahol leülvén egy padra, múltidéző regék kerülnek fülünkbe, midőn átadjuk magunkat a csendes, hűvös, olaszos városka hangulatának. Meseszép táj üdíti a lelket, a kék színű tenger ezer árnyalatát fedi fel, csekély távolodás a parttól, míglen neszét vesztvén a hullámok simogató hangjának megérkezek oda, ahol mindennapi teendőimet végzem, ezzel együtt az önkéntes munka nagy részét is egyben. 

 

Váncsa Zalán

 

   

Written by 

Lascia un commento

Il tuo indirizzo email non sarà pubblicato. I campi obbligatori sono contrassegnati *